Az angol nyelvű Press tévéállomás híradása szerint a gárda Fateh (Diadalmas) típusú föld-föld rakétával, illetve hajóról indítható Tondar (Villám) rakétával kísérletezett, illetve tesztelt egy rakétaindító állványt is. Az iráni állami rádió szerint hétfőn Sahab-3 rakétával is végrehajtanak kísérletet. Ez utóbbi kétezer kilométeres hatótávolságú, ezért elérheti Izrael területét és az öbölbeli amerikai támaszpontokat is.
A Press tévé idézte a Forradalmi Gárda tájékoztatóját, amely szerint a hadgyakorlat a hadsereg elrettentő erejének megerősítését szolgálja. Hosszein Szalami, a Forradalmi Gárda légierejének parancsnoka pedig azt mondta, hogy elsősorban a föld-föld rakéták fejlesztésében elért technikai fejlődést akarják felmérni. Szalami hozzátette: a rakétákat "egyidejűleg" és "sikeresen" tesztelték.
Az utóbbi napokban újabb feszültséget gerjesztett Irán és a Nyugat amúgy sem felhőtlen viszonyában a teheráni bejelentés egy újabb urándúsító üzem felépítéséről. Az amerikai elnök, valamint a brit kormányfő, a francia államfő és a német kancellár pénteken követelte Irántól, hogy nyissa meg a nemzetközi ellenőrök előtt az évek óta rejtegetett titkos atomlétesítményt.
Irán rakétakísérletet hajtott végre
Két rövid hatótávolságú rakétával hajtott végre kísérletet az iráni Forradalmi Gárda a vasárnap kezdődött, több naposra tervezett hadgyakorlat keretében - jelentette vasárnap a teheráni média.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.