Az őrizetbe vett férfiakat egy 42 éves szlovák munkanélküli agyonlövésével gyanúsítják. Az áldozatot 2008. augusztus 27-én találták meg a szlovákiai Izsa község mellett, Mercedes gépjárművének csomagtartójában. Mellén és alkarján egy 9 milliméteres pisztolyból több lövés érte - mondta Dusan Síles ezredes, a Nyitra kerületi rendőr-főkapitányság vezetője.
A szlovák hatóságok tájékoztatása szerint a gyilkosság hátterében egy egymillió eurós ÁFA-csalás áll, azonban erről sem a magyar, sem a szlovák rendőrök nem adtak több felvilágosítást.
A szlovák nyomozás során fokozatosan öt magyar állampolgárra terelődött a gyanú, ezért felajánlották a magyar hatóságoknak az eljárás lefolytatását - közölte Petőfi Attila dandártábornok, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója.
Hérics Mihály, az NNI Nyugat-dunántúli Irodájának osztályvezető helyettese elmondta, hogy 2009. szeptember 17 és 18-án mind az öt személyt elfogták, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat. A bűncselekmény gyanúsítottjai 30 és 40 év közötti férfiak. Jelenleg vizsgálják az áldozathoz fűződő üzleti kapcsolatukat - tette hozzá.
Egymillió eurós áfacsalás: magyarok végeztek ki egy férfit Izsán
Öt magyar állampolgárt vettek őrizetbe magyar rendőrök egy szlovákiai emberölési ügy kapcsán - hangzott el a magyar és a szlovák hatóságoknak a bűnügy felderítéséről tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján, Esztergomban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.