A képviselőház elutasította, hogy napirendre tűzze saját maga feloszlatását, amely megnyitotta volna az utat az idő előtti voksolás kiírásához. Ez a fejlemény váratlan és meglepő, mert a két legerősebb politikai párt - a Polgári Demokratikus Párt (ODS) és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) - a múlt héten rohamtempóban olyan alkotmánymódosításban egyezett meg, amely lehetővé tette volna, hogy még ősszel meg lehessen tartani az előre hozott választásokat.
Azért kényszerültek rá a sietségre - és az alternatív megoldásra, az alaptörvény módosítására -, mert az alkotmánybíróság egy képviselői panasz nyomán semmissé nyilvánította az alsóház korábbi döntését saját megbízatási idejének lerövidítéséről. A bíróság egyben érvénytelenítette azt az elnöki rendeletet is, amely eredetileg október 9-10-ben határozta meg az előre hozott választások időpontját.
A múlt heti megállapodást felrúgva azonban a CSSD kedden bejelentette: mégsem támogatja a rendkívüli választásokat, s azt szeretné, hogy a voksolásra a jövő évben esedékes rendes időpontban kerülne sor.
Jirí Paroubek pártelnök szerint a párt azért változtatta meg korábbi álláspontját, mert tudomására jutott, hogy a téma várhatóan újra az alkotmánybíróság elé kerül, és szeretné elkerülni, hogy bizonytalanság legyen a parlamenti választással kapcsolatban. További vitára, várakozásra viszont szerinte nincs idő, mert veszélybe kerülhet a jövő évi költségvetés elfogadása.
A többi parlamenti párt bírálta Paroubekék döntését, de képviselőik a téma napirendre vételéről szóló parlamenti szavazáskor tartózkodtak, ami eldöntötte a választás sorsát. Mirek Topolánek, az ODS elnöke ezt követően bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond képviselői mandátumáról, mert egy ilyen parlamentben, úgymond, nem tud dolgozni.
A CSSD ugyanakkor felszólította a többi parlamenti pártot, hogy haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat a jövő évi költségvetésről. A tárgyalásokba az átmeneti kormányt is be kellene vonni.
Jan Fischer miniszterelnök meglepetésnek minősítette a legújabb belpolitikai fejleményeket, s felszólította a pártokat: haladéktalanul egyezzenek meg kormányának további sorsáról. Leszögezte: elfogadná, ha a pártok úgy döntenek, hogy kormánya továbbra is maradjon hivatalban. Feltétele azonban, hogy erősítsék meg kormánya mostani mandátumát, s fogadják el azokat a megszorító intézkedéseket, amelyekkel a jövő évi költségvetési hiányt 170 milliárd koronára lehetne csökkenteni a ma mutatkozó 230 milliárd koronával szemben. Várható, hogy a következő képviselőházi választásra az eredeti időpontban, valószínűleg 2010 június elején kerül sor.
Nem lesz előre hozott választás a cseheknél
Nem lesz idő előtti választás Csehországban, miután a prágai törvényhozás nem szavazott kedden a parlament feloszlatásáról.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.