A három terroristajelöltnek - Abdulla Ahmed Alinak, Assad Sarwarnak és Tanvir Hussainnek - minimum 40, 36, illetve 32 évet kell rács mögött töltenie a hétfői ítélet alapján.
Ez az egyik legsúlyosabb jogerős büntetés az angol-walesi igazságszolgáltatás modern kori történetében. A három elítélt a vád szerint - általuk toborzott más öngyilkos merénylőkkel együtt - a United Airlines, az American Airlines és az Air Canada légitársaságok összesen hét, a londoni Heathrow repülőtérről Chicagóba, New Yorkba, San Franciscóba, Washingtonba, Torontóba és Montrealba induló járatát akarta az Atlanti-óceán felett felrobbantani 2006 augusztusában. A tervek között két chicagói járat felrobbantása szerepelt.
A járatokat, amelyeken összesen több mint 1500-an utaztak, a vádirat szerint úgy választották ki, hogy egyszerre legyenek a levegőben, vagyis a hatóságok az első robbanások után a többi repülőgép indulását már nem tudták volna megakadályozni.
A csoport az ügyészség szerint hidrogén-peroxidot akart a gépek fedélzetére csempészni üdítőitalos vagy szájvizes palackokban, és ezekből a felszállás után gyártottak volna pokolgépet.
A BBC televízió a brit hadsereg tűzszerész szakértőivel elkészíttette a három fővádlott által tervezett robbanóeszközt, amelyet egy már használaton kívüli, földön álló repülőgépen működésbe hoztak. A detonáció a talajszinti, kiegyenlített légnyomás mellett is teljesen átütötte a gép falát, de szakértők szerint a túlnyomásos utaskabinban, repülési magasságon felrobbantott szerkezetek darabokra tépték volna a repülőgépeket.
Az ítéletet meghozó bíró hétfőn kijelentette: a 2001. szeptember 11-ei amerikai merényletekéhez lehetett volna mérni az óceán felett tervezett repülőgéprobbantás-sorozat súlyosságát.
A per során a vádlottak végig tagadtak. Azt állították, hogy céljuk a brit külpolitika elleni tiltakozás volt, és ezt olyan figyelemfelhívó "dokumentumfilmmel" akarták elérni, amely "egy kisebb robbantást" ábrázolt volna valamelyik repülőtéren. A terv leleplezését a brit titkosszolgálat minden idők legnagyobb felgöngyölítő akciója előzte meg. A bírósági eljárásnak még nincs vége: az ügyészek újabb pert próbálnak kieszközölni több más, bizonyíték hiányában korábban felmentett vádlott esetében.
Három merénylőjelölt kapott életfogytiglant Nagy-Britanniában
Életfogytiglani börtönre ítélték hétfőn azt a három brit muszlim merénylőjelöltet, akik 2006-ban több, Londonból Észak-Amerikába tartó utasszállító repülőgép egyidejű felrobbantását készítettéák elő. A terv leleplezése után sok országban érvényes még a korlátozás, hogy bizonyos mennyiségen felül nem lehet folyadékot és képlékeny anyagokat a repülőgépekre felvinni.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.