A rakétatámadásokat a zsidó államnak a palesztinokkal és muszlimokkal szembeni "nyilvánvaló ellenségességére" válaszul követték el - állt a vasárnapi keltezésű közleményben, amelyről az iszlamista internetes oldalakat figyelő amerikai szervezet, a SITE tett jelentést.
Pénteken két rakétát lőttek ki Libanonból a zsidó államra, személyi sérülésről vagy anyagi kárról nem érkezett jelentés. Válaszul az izraeli hadsereg tüzérségi gránátokkal lőtt egy dél-libanoni gyümölcsöst, ahonnan a rakéták érkeztek. Libanoni biztonsági források szerint legalább tizenöt izraeli tüzérségi gránát csapódott be dél-libanoni területen, s legalább két rakétát is kilőtt az izraeli hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap azt mondta, hogy a libanoni kormányt tartja felelősnek, és leszögezte: országa nem fog habozni, ha ismét támadás éri. Idén február óta ez volt az első rakétatámadás, amely Izraelt Dél-Libanon felől érte. Az incidens miatt nőtt a feszültség a két országot elválasztó határ övezetében, ahol az elmúlt három évben sem volt nyugodt a helyzet, ugyanis Izrael és a Hezbollah libanoni síita szervezet 2006-ban 34 napos, véres háborút vívott egymással.
Al-Kaida-közeli csoport vállalta az Izrael elleni rakétatámadásokat
Az al-Kaida terrorszervezethez kötődő Abdallah Azzám Brigádjai nevű csoport vállalta az Izrael ellen Dél-Libanonból indított rakétatámadásokat - jelent meg hétfőn egy iszlamista honlapon.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.