A Der Spiegel című hetilap által vasárnap ismertetett javaslatcsomagban a külügyminiszter - aki egyben a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje is - ismertette azokat a feltételeket, amelyek teljesülése esetén lehetővé válna a 2001 óta tartó német szerepvállalás befejezése. Steinmeier határidőt is megjelölt, utalva arra, hogy 2013-ig, azaz a következő törvényhozási ciklus végéig meg kell teremteni a német kivonulás feltételeit.
A nyilvánosságra került tervezet megerősíti, hogy két héttel a németországi parlamenti választások előtt Afganisztán első számú kampánytéma lett. Minderre annak nyomán került sor, hogy a közelmúltban Kunduz tartományban - német kezdeményezésre végrehajtott - NATO-légicsapás kapcsán több NATO-, illetve uniós partner is bírálta Berlint, az ellenzéki pártok pedig a Bundeswehr helyi kontingensét, illetve a védelmi minisztériumot támadták a légicsapás elrendelése miatt. A gyanú szerint a kunduzi támadás polgári áldozatokat is követelt, ezt azonban hivatalos vizsgálat egyelőre nem erősítette meg.
Mindenesetre a Tíz lépés Afganisztánért címet viselő külügyminiszteri, illetve kancellárjelölti tervezet arra utal: az országot jelenleg még a konzervatívokkal nagykoalícióban kormányzó SPD is az afganisztáni kivonulás vázolásával igyekszik a szeptember 27-i parlamenti szavazás előtt pontokat szerezni.
A Der Spiegel által nyilvánosságra hozott dokumentumban Steinmeier állást foglalt az afganisztáni újjáépítés konkrét és kötelező céljainak rögzítése, illetve azok megvalósításának ellenőrzése mellett, hangoztatta továbbá, hogy 2011-ig a német katonai kontingens által felügyelt északi térségekben megfelelően kiképzett rendőri erőket kell létrehozni. Kunduz tartományban pedig - ahol a legutóbbi NATO-légicsapás történt - pótlólagosan 1500 rendőr kiképzésére van szükség - sürgette a miniszter, hangoztatva azt is, hogy a német kontingensnek erőteljesebben kell részt vennie az afgán hadsereg kiképzésében.
A külügyminiszter-kancellárjelölt utalt a lehetséges kivonulás első állomására is. Közölte ugyanis, hogy Faizábád tartományban 2011-ig megszűnhet a Bundeswehr katonai szolgálata.
A napokban hasonló és rendkívül óvatos kivonulási menetrendet vázolt a konzervatív Angela Merkel kancellár is. Kormánynyilatkozatában a kancellár öt évben jelölte meg azt az időt, amely alatt meg kell teremteni az afganisztáni nemzetközi - és benne a német - szerepvállalás megszüntetésének feltételeit.
Afganisztán: a német külügyminiszter 10 pontos terve a kivonulásra
Tízpontos tervet dolgozott ki Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter az Afganisztánból történő német kivonulásra.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.