A floridai viharok miatt a Discovery landolását többször elhalasztották, és végül úgy döntött az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA, hogy Kaliforniában kell leszállnia az űrrepülőgépnek. A NASA-nak 1,7 millió dollárjába kerül majd az űrrepülőgép átszállítása Floridába egy erre a célra átalakított a Boeing típusú repülőgép "hátán".
A Discovery landolását helyi idő szerint csütörtök délutánra tervezték, de mivel Florida térségében erős szél fújt, és esett az eső, a repülésirányítók később arra utasították az űrsikló asztronautáit, hogy körözzenek a Föld körül. A következő landolási kísérlet helyi idő szerint csütörtök este lett volna esedékes, de végül péntekre halasztották a visszatérést.
A 14 naposra elnyúlt űrmisszió során a Discovery legénysége három űrsétát hajtott végre, szerelési és karbantartási munkákat végeztek az űrállomáson, amely kiépítése több mint tíz éve tart, és a vége felé közeledik. A jelenleg 327 tonna súlyú ISS építését 1998 decemberében kezdték meg, s jelenleg 84 százalékban készen van.
Az űrsikló visszahozta a Földre Tim Koprát, aki közel két hónapot töltött az űrállomáson. Az űrhajóst a Discoveryn utazó csapat egyetlen női űrhajósa, Nicole Stott váltotta fel, aki a következő űrsikló megérkezéséig marad az ISS-en, és fedélzeti mérnökként dolgozik az űrbázison.
A Discovery leszállt egy kaliforniai légitámaszponton
Visszatért a Földre a Discovery: az amerikai űrrepülőgép a kaliforniai Edwards légitámaszponton landolt helyi idő szerint péntek este, mivel a rossz időjárás akadályozta a leszállást a floridai Cape Canaveral űrközpontban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.