Tűz ütött ki az erőmű géptermében, ahonnan mintegy 200 ember evakuáltak, senki nem sérült meg. A helyreállítási munkálatokat azonban ideiglenesen leállították - derült ki az erőmű tulajdonosa, a RusGidro által kiadott közleményből. Eszerint a tüzet néhány perc alatt sikerült eloltani, de a gépterem füstbe borult, az okokat vizsgálják.
Közben a közeli Abakan városban összeverték Mihail Afanaszjevet, azt az újságírót, aki nem sokkal a baleset után megírta, hogy a mentőegységek még sokáig hallották a víz alá került, megmentésüket remélő emberek kopogását. Irása nyomán valótlan hírek terjesztése miatt eljárást indítottak ellene, de ezt később leállították. Afanaszjev kedden Moszkvában sajtóértekezleten mondta el, hogy az erőmű vezetése tudott a berendezések meghibásodásáról, mert jelentették a dolgozók.
A RusGidro szerdán azt is bejelentette: az igazgató tanács úgy döntött, hogy független szakértők bevonásával műszaki audit vizsgálatot rendel el legnagyobb erőműveiben. A konszern azt is közölte, hogy idén év végéig 5,1 milliárd rubelre van szüksége a Szajan-Susenszki erőműben végzendő helyreállítási munkálatokhoz, miközben csak 1,5 milliárddal rendelkezik. Becslések szerint 2010-ben 10 milliárd rubelre, összesen pedig mintegy 40 milliárdra lesz szükség a teljes helyreállításhoz. Korábban a RusGidro az energetikai minisztériummal közösen a jövő évre már kért közel 10 milliárdot az orosz kormánytól.
Újabb baleset a Szajan-Susenszki erőműben
Újabb baleset történt szerdán a szibériai Szajan-Susenszki erőműben, három héttel azután, hogy ugyanott 75 emberéletet követelő szerencsétlenség történt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.