A 11 éves kislány egy pfaffenhofeni kalandparkban vesztette életét, miután kizuhant a "vízivonat" kocsijából a pálya legmagasabb pontján. A gyermeket helikopterrel szállították kórházba, de útközben meghalt. A tragédiát követően már hétfőn megkezdődött a szerkezet vizsgálata, emellett tanúkat is meghallgattak. A 10 métert zuhanó kislány holttestét felboncolják. Egyelőre azonban még nem tisztázódott, hogy az áldozat miért esett ki a kocsiból. A kislány egyedül ment a vízbe betörő "vonattal", de az érvényben lévő szabályok szerint erre meg is volt a lehetősége, mert nyolc év felett nem kötelező a szülői kíséret.
Hétfőn egy négyéves kisfiú szenvedett súlyos sérüléseket, miután kiesett a wolfratshauseni vidámpark körhintájából. A gyereket mentőhelikopterrel vitték kórházba, a rendőrség tájékoztatása szerint estére túl volt az életveszélyen. A vele egykorú gyerekekkel a fel-le emelkedő körhinta gondolaformájú "járművén" ülő kisgyerek három méter magasról zuhant a betonra.
Szörnyű gyerekbaleset két német kalandparkban
Két német kalandparkban is szörnyű gyermekbaleset történt: a felső-bajorországi élményparkok egyikében vasárnap este egy 11 éves kislány vesztette életét, míg egy másik parkban hétfőn egy négyéves kisfiú szenvedett súlyos sérüléseket. Szakértők szerint mindkét esetben az lehetett a baj, hogy a gyerekek felálltak menet közben.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.