Az amerikai napilap vasárnapi számában a vélelmezett választási csalásokkal kapcsolatban, név nélkül idézett afgán és nyugati tisztségviselőkre hivatkozva hozzátette: legalább nyolcszáz csak papíron létező szavazóhelyiséget hoztak létre ily módon Karzai hívei az augusztus 20-i elnökválasztásra. A voksolást követően mindegyik hamis szavazókörben Karzait támogató szavazatok százait, esetleg ezreit összesítették - tette hozzá.
Egy nyugati diplomata az újságnak úgy nyilatkozott, hogy becsléseik szerint a szavazóhelyiségek közel 15 százaléka a választás napján egy pillanatra sem volt nyitva, mégis Karzait támogató voksok ezreit regisztrálták bennük.
A The New York Times hozzáfűzte, hogy az afgán államfő hívei másik közel nyolcszáz - valóban létező - szavazóhelyiségben pedig csalárd módon Karzait támogató szavazatok tízezreit jegyeztették be. Ennek eredményeként egyes tartományokban tízszeres különbség is mutatkozhat a hivatalos adatok szerint Karzaira voksoló és a valójában az urnák elé járuló választópolgárok száma között, az elnök javára - tette hozzá a lap.
Az afgán választási bizottság vasárnap újabb részeredményt ismertetve közölte, hogy Karzai a leadott szavazatok 48,6 százalékával továbbra is vezet fő vetélytársa, a voksok 31,7 százalékát begyűjtő Abdullah Abdullah volt külügyminiszter előtt. A részeredmény a szavazatok közel háromnegyedének összesítésén alapult. A bizottság egyik tagja közölte azt is, hogy a testület 28 ezer választóhelyiség közül 447-ben szabálytalanságok miatt érvénytelenítette a szavazás eredményét.
Nem létező szavazóhelyiségek az afgán elnökválasztáson
Nem létező szavazóhelyiségek százait jegyeztették be Hamid Karzai afgán államfő hívei az elnökválasztás előtt, amelyekben Karzait támogató szavazatok ezreit könyvelték el a voksolás után - írta a The New York Times.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.