A dél-koreai országegyesítési minisztérium szóvivője arról tájékoztatott, hogy keddtől minden órában megnyitják a határt a forgalom előtt a keszongi átkelőnél, míg eddig naponta csak hétszerengedélyezték az átkelést. A szóvivő szerint nem fognak ezentúl határt szabni annak, hogy egy-egy alkalommal hány ember vagy jármű kelhet át a másik országba.
Észak-Korea tavaly decemberben jelentősen korlátozta a határforgalmat amiatt, hogy a dél-koreai kormány már feltételekhez köti Észak segélyezését. A szigorítás érintette a magánszemélyek és az áruforgalmát, amely leginkább a határ északi oldalán fekvő keszongi ipari park működésére volt hatással. Az ipari park a két ország közti együttműködés jelképének és legjelentősebb közös vállalkozásának tekinthető. A területen közel 110 dél-koreai vállalat vetette meg a lábát, 40 ezer észak-koreainak adva munkát.
A több hónapos provokációsorozat, nukleáris robbantások és rakétakísérletet után Észak-Korea az elmúlt hetekben több békülékeny gesztust tett déli szomszédjának: delegációt küldött a nemrégibenelhunyt Kim De Dzsung volt dél-koreai államfő gyászszertartására, szabadon engedett egy hónapokig fogva tartott dél-koreai munkást és négy dél-koreai halászt. Észak- és Dél-Korea képviselői megállapodtak pénteken abban, hogy felújítják az 1950-53-as koreai háború által szétszakított családok találkozóit, amelyeket közel két éve függesztettek fel politikai nézeteltérések miatt.
Helyreáll a rendszeres határforgalom a két Korea között
A két Korea kapcsolatának további javulása jeléül helyreáll közöttük a rendszeres határforgalom - közölték hétfőn Szöulban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.