Gordon Brown látogatásával azoknak az otthoni bírálatoknak az élét akarta elvenni, amelyek szerint a brit csapatok erőfeszítéseit aláássa a szükséges felszerelés és létszám hiánya.
A politikus Laskargáh városa melletti Camp Bastion táborban újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: a brit erőket a legkorszerűbb felszereléssel látják el, hogy megvédjék őket az út menténelhelyezett pokolgépektől, amelyek az utóbbi hónapokban több tucat brit katona életét oltották ki.
A brit kormányfő egyúttal szorgalmazta az afgán katonák és rendőrök kiképzésének felgyorsítását, hogy nagyobb részt vállalhassanak a tálibok ellen vívott küzdelemből. Elmondta, hogy telefononbeszélt Hamid Karzai afgán elnökkel és annak fő elnökválasztási riválisával, Abdullah Abdullahhal. A beszélgetések során egyértelművé tette előttük: London elvárja, hogy jövőre az afgán biztonsági erők további 50 ezer tagját képezzék ki.
Brit katonai vezetők azt szeretnék, ha jövő novemberig - az eredetileg kitűzött határidőnél egy évvel korábbi időpontig - összesen 135 ezer afgán katonát képeznének ki, s készek ehhez segítséget isnyújtani. Afganisztánnak jelenleg 80-90 ezer katonája és hasonló számú rendőre van.
A dél-afganisztáni Hilmend tartományban a brit és az amerikai haderő jelentős hadisikereket ért el az elmúlt hónapokban, de eközben saját soraiban az elmúlt nyolc év legnagyobb veszteségeit szenvedte el. Ennek hatására a brit közvéleményben csökkent az afganisztáni misszió támogatottsága, s éles bírálatok érték Brown kormányát. A kritika vezérszólama az volt, hogy a kormány nem adott elegendő helikoptert és páncélozott járművet a katonák védelméhez.
Váratlan látogatás: Afganisztánba utazott Gordon Brown
Előre be nem jelentett látogatást tett a brit kormányfő szombaton Afganisztánban, amelynek déli részén a tálib lázadókkal hevesharcokat vívó brit csapatokat kereste fel.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.