A szlovák fél Bajnai Gordon magyar miniszterelnök azon bejelentésére reagált, hogy egyeztetést kezdeményez Robert Ficóval a két ország közötti feszültség csökkentése érdekében. Fico emlékeztet arra, hogy már hosszabb ideje érvényes hivatalos magyarországi látogatásra szóló meghívása van, de a magyar fél eddig a találkozó időpontját nem határozta meg - tolmácsolta a kormányfő álláspontját Glendová. Megjegyezte: az egyik legutóbbi, tervezett magyar-szlovák kormányfői találkozót az előző magyar miniszterelnök (Gyurcsány Ferenc) csak néhány perccel annak kezdete előtt mondta le.
A szlovák miniszterelnök kifejtette: a Bajnai Gordon által kezdeményezett találkozó megszervezéséhez nincs szüksége semmiféle rendkívüli előkészületekre, mert a magyar kormányfővel fenntartott kommunikációját szabályszerűnek, szokásosnak tartja. Legutóbb Sólyom László magyar államfő tervezett révkomáromi látogatása előtt beszélt egymással a két miniszterelnök - mutatott rá a szóvivő.
"Robert Fico, a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke felhívja a figyelmet arra, hogy a találkozó neki is érdeke, de annak előkészületei során nem hasznos Szlovákia egyoldalú vád alá helyezése a kétoldalú kapcsolatok rosszabbodásáért, amely a magyar fél mai nyilatkozatában is megtalálható" - idézte a szlovák kormányfő álláspontját Glendová. A budapesti közlés szerint a miniszterelnöki találkozó részleteiről a két külügyminiszter vasárnapi bledi találkozóján egyeztet.
Fico bárhol és bármikor kész találkozni magyar partnerével
Robert Fico szlovák miniszterelnök kész bárhol és bármikor találkozni magyar partnerével, és kész megvitatni vele bármiféle témát - közölte az MTI tudósítójával Silvia Glendová, a szlovák kormányfő szóvivője pénteken délután.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.