A Mianmarral határos kínai Jünnan (Yunnan) tartomány hírportálja szerint a harcok csütörtök délután újultak ki, a helyi lakosok tömeges, pánikszerű elmenekülését okozva Kína területére. A híroldal szerint péntekig mintegy tízezer mianmari érkezett Kínába - őket hét menekülttáborban szállásolták el, kapnak élelmet és orvosi ellátást -, de az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága 30 ezerre teszi a menekültek számát.
Egy washingtoni székhelyű mianmari szervezet szerint a határ menti konfliktust azt okozta, hogy augusztus 8-án a mianmari hadsereg több száz katonát vezényelt Kokangba, a jobbára etnikai kínaiak lakta térségbe, ahol a lázadók két évtizede tűzszünetet kötöttek a kormánnyal. A katonák átkutatták Peng Csia-szen (Peng Jiashen) kokangi vezető házát azzal az ürüggyel, hogy kábítószert keresnek, s erre támogatói fegyvert ragadtak.
Ho Seng-ta (He Sehngda), a jünnani tudományos akadémia térségbeli szakértője szerint a mianmari kormány ellenőrzése akarja vonni a térséget, ami nagyobb kiterjedésű konfliktussal fenyeget. A szakértő a Global Times című kínai lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy a kormánynak nehéz dolga lesz, mivel a helyi milícia nem fogja egykönnyen átengedni a terület ellenőrzését. A lap szerint a kínai kormány elrendelte az érintett határszakasz biztonságának megerősítését, hogy megakadályozza a konfliktus átterjedését Jünnanra.
A kínai külügyminisztérium felszólította Mianmart, hogy helyénvalóan kezelje belső problémáit, tartsa fenn a
kínai-mianmari határtérség biztonságát, és szavatolja a mianmari kínai polgárok biztonságát, illetve törvényes jogait. Hasonló közleményeket ritkán ad ki a kínai külügy, amely általában kínosan ügyel arra, nehogy annak a látszatát keltse, hogy beavatkozik déli szomszédja belügyeiben.
Mianmariak tízezrei menekülnek Kínába az összecsapások elől
Mianmariak tízezrei menekültek Kínába a kormányerők és egy fegyveres lázadócsoport között egy napja kiújult harcok elől az ország északi, kínaiak lakta részéből. Peking pénteken felszólította Mianmart, hogy szavatolja a térség és az ott élő kínaiak biztonságát.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.