A 2005 óta meglévő közvetlen légi összeköttetés egyre sűrűbbé vált az utóbbi időben, de technikai értelemben ezeket csak charter járatoknak tekintették. Az új engedély birtokában hétfőtől 270 közvetlen járat indulhat 32 úti céllal. A könnyítésről áprilisban már elvben megállapodtak a felek, azonban Peking részéről még hiányzott a végső jóváhagyás.
Kína csütörtökön tiltakozott a dalai láma tervezett tajvani látogatása ellen, de a bírálatát az ellenzéki Demokratikus Haladó Pártra korlátozta, amely meghívta a tibeti vallási vezetőt. Ez arra utal, hogy a kormánnyal kialakult kapcsolataiban Peking nem akar zavarokat.
Kína jóváhagyta a rendszeres légi járatokat Tajvanra
Kína engedélyt adott pénteken 16 légitársaságnak, hogy menetrendszerű járatokat indítsanak Tajvanra, ami annak a jele, hogy Peking nem akarja kiélezni a helyzetet a dalai láma közelgő tajvani látogatása miatt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.