A rock csillaga szerdán és csütörtökön is a híradások középpontjában szerepelt, háttérbe szorítva a politikai eseményeket Romániában. A Realitatea hírtelevízió mindenesetre csütörtökön minden híradásában annak a jelenetnek a lejátszásával kezdte az előző esti koncertről szóló tudósítását, amelyben az énekesnőt a közönség kifütyülte.
Az Izvor parkban összegyűlt mintegy hetvenezres közönség előtt ugyanis Madonna szólt néhány mondatot a diszkrimináció ellen. Megállapította, hogy egyre gyakoribbá váltak a romaellenes megnyilvánulások Kelet-Európában. "Minden ember egyenlő. Nem szabad diszkriminálnunk sem a romákat, sem a homoszexuálisokat" - mondta a popsztár, de szavait a közönség füttykoncerttel fogadta. A jelenlévők rosszallását az is kiváltotta, hogy a műsor keretében cigánytáncmotívumok is szerepeltek.
A román média összességében nem kommentálta a történteket, inkább a zenei produkció sikerét boncolgatta. A kommentátorok a koncert zenei színvonalát nagyszerűnek minősítették, így értékelték a közönségnek azok a tagjai is, akik viszonylag közel voltak a színpadhoz. Sokan ostorozták viszont a rossz szervezést, például a rossz akusztikai viszonyokat, ami miatt a távolabbra állók közül sokan még előadás közben elhagyták a parkot. A helyszínen nagy volt a por, sokan zsebkendőjüket tették orruk és szájuk elé. Többen panaszkodtak, hogy nem volt megfelelő számú mellékhelyiség.
Csütörtökön mindenesetre a televíziós kamerák inkább azt lesték, mikor és honnan lép ki esetleg Madonna a főváros központjában lévő ötcsillagos szállodájából. Az előző napi, romákkal kapcsolatos hangulati "incidens" nem látszott felkavarni a román társadalom kedélyeit.
Madonnát kifütyülték Bukarestben
Műsorával sikert, a romák diszkriminációja elleni felhívásával azonban csak zúgolódást váltott ki bukaresti koncertjén Madonna.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.