A két francia a párizsi külügyminisztérium hivatalos megbízása alapján biztonságpolitikai területen segítette a szomáliai kormányt. Július közepén rabolták el őket fegyveresek Mogadishuban, a szomáliai fővárosban. A hírek szerint mindkettőjüket "eladták", és azóta az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő al-Shabaab szomáliai milícia fogságában voltak. Párizs kísérletet tett a tárgyalásos kiszabadításukra, de ez nem hozott eredményt.
A jó egészségben lévő Marc Aubriere a BBC rádiónak elmondta, hogy "az őrök nagyon fáradtak és álmosak voltak. Senkit sem öltem vagy sebesítettem meg szökés közben" - jelentette ki. A szomáli rendőrségen viszont úgy tudják, hogy a francia végzett három őrével. "Úgy tudjuk, hogy megölte a Shabaab három emberét. Nem értem, hogyan történt, de ő már a kormány kezében van" - mondta Mogadishu egyik rendőri vezetője.
A francia külügyminisztérium közölte, hogy "bizonyos állításokkal és híresztelésekkel ellentétben (a kiszabadulás) erőszak nélkül történt, és Franciaország nem fizetett váltságdíjat. A másik túsz még az emberrablóknál van." Az Afrikai Unió békefenntartói azt közölték, hogy Aubriere az elnöki palotából az ő táborukba került, majd felült egy Kenyába tartó repülőgépre.
Szomália: megszökött az egyik elrabolt francia titkosügynök
Szomáliában megszökött elrablóitól szerdán az egyik francia titkosszolgálati ügynök, és sikerült bemenekülnie az elnöki palotába. A rendőrség szerint három emberrablót megölt, de ő azt állítja, hogy az alvó őröktől lépett meg.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.