A halottkémi jegyzőkönyv szerint a popsztár vérében a halálos mennyiségű, erős anesztéziás szer volt, a propofol mellett azonban más gyógyszerek nyomait is kimutatták. Conrad Murray, Jackson orvosa június 25-én hajnali fél kettőkor 10 milligrammos Valium tablettát adott be az énekesnek, amelyet alig fél óra múlva egy másik nyugtató hatású szer követett. A lorazepam tartalmú, Ativan nevű gyógyszerből Murray intravénásan adott be 2 milligrammot.
Hajnali háromkor újabb nyugtatóadagot kapott Jackson: a midazolamot tartalmazó, Versed nevű szerből szintén két milligramm került a szupersztár szervezetébe, Murray ezt is intravénásan adta be. Két órával később az orvos megismételte a korábbi Ativan adagot, ezt reggel fél nyolckor újabb Versed követte. Délelőtt 10 óra 40 perckor Jackson intravénásan 25 milligramm propofol tartalmú Diprivant kapott, ezt Murray lidocainnal (egy Xylocaine nevű szerrel) hígította.
Az orvos 10 óra 50 perckor hagyta el az énekes szobáját, pár perccel később visszatért, de Jackson akkor már nem lélegzett. Murray megkezdte az újraélesztést, és beadott 0,2 milligramm flumazenil tartalmú Anexate nevű szert, hogy visszafordítsa a nyugtatók hatását. A "pop királyán" azonban már nem lehetett segíteni.
Altató-túladagolás végzett Michael Jacksonnal
Immár percre pontosan lehet tudni, hogy milyen gyógyszereket kapott orvosától életének utolsó napján Michael Jackson, akinek halálát a hivatalos szakértői jelentés szerint altató-túladagolás okozta.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.