"Ezt az értesülést a helyszínen dolgozó mentőktől kaptuk" - mondta a hírügynökségnek Viliam Pánsky, a Nyitra-megyei tűzoltó- és mentőszolgálat igazgatóságának szóvivője. Megjegyezte: nem hivatalos információról van szó, mert a fél tizenkettő előtt történt robbanás helyszínének vizsgálatai még folyamatban vannak.
A műanyagfeldolgozó Euromont gyár adminisztratív épületében történt robbanáskor öt személy sérüléseket szenvedett; négy személy égési sebeit és csonttöréseit közepesen súlyosnak, egy nőét pedig súlyosnak minősítették az orvosok. Mind az öt sérültet kórházban ápolják. A robbanáskor keletkezett tüzet a kiérkező tűzoltó egység rövid időn belül eloltotta.
Az első jelentések még gázrobbanást valószínűsítettek, később viszont azt közölték, hogy a robbanás helyszínén nem volt semmiféle gázvezeték. "Eddigi ismereteink szerint valószínűbb, hogy valamilyen robbanószerkezet lépett működésbe" - közölte újságírókkal Jozef Burza, a nagytapolcsányi tűzoltó- és mentőszolgálat ügyeletes tisztje.
Bozena Bruchterová rendőrségi szóvivő megerősítette a robbanás tényét, de annak okát nem. "A robbanás okait még vizsgáljuk. Szakértőink még a helyszínen dolgoznak" - mondta Bruchterová.
Valószínűleg pokolgép robbant egy szlovákiai gyárban
Valószínűleg pokolgép robbant fel kedden délelőtt a dél-szlovákiai Nyitrától mintegy 35 kilométerre északra fekvő Nagytapolcsányban - közölte a SITA szlovák hírügynökség.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.