A merénylet célpontja a jelek szerint egy japán építőipari vállalat volt, amely javarészt pakisztáni mérnököket alkalmazott. Hadzsi Aga Lalai, Kandahár tartomány tanácsának tagja közölte, hogy a merénylők öt gépkocsiba rejtettek pokolgépeket, amelyeket egyszerre hoztak működésbe.
A hatalmas detonáció romba döntötte a cég kandahári központját, számos közeli lakóépületet és üzlethelyiséget, és megrongált egy közelben fekvő házasságkötő termet - jelentette a helyszínről az amerikai hírügynökség tudósítója. Az újságíró szerint ez volt a legnagyobb erejű robbanás azóta, hogy csaknem nyolc évvel ezelőtt a városba költözött.
Kandahár tartomány kormányzója közleményében harminc halálos és ötvenhat sebesült áldozatról számolt be. A robbantássorozat mindazonáltal olyan sok házat döntött romba, hogy a hatóságok attól tartanak, a veszteségmérleg még súlyosbodhat, rendőrségi forrás 36 áldozatról tudott.
A tálib lázadók az elmúlt években több összehangolt támadássorozatot is elkövettek Kandahár városában, amely a hatalomból 2001 végén kiszorult, fanatikus muzulmán felkelők vallási központja. A város peremén egy nagy NATO-támaszpont található, a településtől nyugatra elterülő vidék azonban már a lázadók kezén van.
Több tucat halott egy külföldieket célzó merényletben
Legalább harminc ember meghalt, ötvenhat pedig megsebesült egy külföldiek ellen elkövetett pokolgépes robbantássorozatban a dél-afganisztáni Kandahárban kedd este - közölték a hatóságok.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.