Mint a közleményben írják, Sólyom László köztársasági elnök a révkomáromi Szent István Szoborbizottság meghívására augusztus 21-én, pénteken részt vesz és beszédet mond Révkomáromban a közadakozásból állított Szent István-szobor avatásán. A látogatást a magyar fél a diplomáciai szokásoknak megfelelően bejelentette a szlovák illetékeseknél - teszik hozzá.
A szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke szerdán nyilatkozatában "diplomáciai provokációnak" nevezte, hogy a magyar államfő azon a napon látogat Révkomáromba, amikor Szlovákia arra emlékezik, hogy területét a Varsói Szerződés csapatai 41 évvel ezelőtt szállták meg.
"Diplomácia provokációnak tartom, hogy Sólyom László magyar elnök éppen augusztus 21-én látogat Dél-Szlovákiába, azon a napon, amikor Szlovákia területének megszállására emlékezünk. Messzemenően elfogadhatatlan, hogy a Magyar Köztársaság feje a volt Varsói Szerződés megszálló csapatai és a magyar tankok nyomdokain indult el, amelyek lőtték lakosságunkat, és néhány évtizedre elnyomták a demokráciát területünkön" - olvasható Juraj Horváth nyilatkozatában, melyet szerdán hozott nyilvánosságra Pozsonyban.
Fico sem tudta megállni
A szlovák miniszterelnök szerint ha a magyar államfő pénteki látogatása idején Révkomáromban valami történik, akkor azért Sólyom László fogja viselni a felelősséget. "Ő volt az, aki ezt a látogatást kiprovokálta" - mondta újságíróknak Robert Fico szerdán este Pozsonyban, miután részt vett a magyar nagykövetség augusztus 20. kapcsán rendezett ünnepi fogadásán. Leszögezte: a szlovák fél nem tudja és nem is fogja megakadályozni azt, hogy Sólyom László Szlovákiába jöjjön. Ugyanakkor azt sem tudja megakadályozni, hogy a Szlovák Testvériség (Slovenská Pospolitost) szélsőségesei, vagy más pártok hívei Révkomáromba menjenek tüntetni.
Sólyomék bejelentették a szlovákiai látogatást
Sólyom László pénteki révkomáromi látogatását a magyar fél a diplomáciai szokásoknak megfelelően bejelentette a szlovák hatóságoknál - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal szerdán az MTI-t.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.