"Az igazat mondtam, és bízom benne, hogy az igazság győzedelmeskedni fog" - fogalmazott üzenetében a kardiológus. A felvételen Murray megköszönte a barátoktól és a betegeitől érkező támogatást. A doktor arról is beszélt, hogy fél a hívásokra válaszolni és e-maileket küldeni "tekintettel mindarra, ami folyik".
Conrad Murray közvetlenül Michael Jackson június 25-én bekövetkezett halála után a rendőrségi vizsgálatok középpontjába került, mivel a gyanú szerint ő volt az, aki a rendkívül veszélyes altatószerrel ellátta, majd magára hagyta az énekest - számolt be a múlt héten a nyomozáshoz közel álló három forrás alapján a Los Angeles Times című amerikai lap. Az információk alapján ezt két nappal a szupersztár halála után maga a doktor is bevallotta.
Conrad Murray május óta állt Jackson szolgálatában, az énekes magánorvosaként havonta 150 ezer dollárt (29,1 millió forint) keresett. Az eredeti tervek szerint a több praxissal is rendelkező szakember a londoni koncertsorozatra is elkísérte volna a "pop királyát".
A CNN amerikai hírtelevízió keddi beszámolója szerint a zenész anyja, Katherine Jackson emberölés miatt magánvádas eljárást indít fia halálával kapcsolatban. A család egyik ügyvédje szerint Katherine Jackson az AEG koncertszervező vállalatot akarja perbe fogni, mivel ez a cég fizetett annak az orvosnak a szolgálataiért, aki után a rendőrség nyomozást folytat Michael Jackson halála ügyében - nyilatkozta Burt Levitich.
Megszólalt Michael Jackson orvosa
Nyilvánosság elé állt Michael Jackson magánorvosa, akit a popsztár halálának ügyében gyanúsítottként kezel a rendőrség. Conrad Murray a YouTube videomegosztó portálon üzent a világnak.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.