Vu Tien-hszit csütörtökön végezték ki méreginjekcióval a Honan (Henan) tartománybeli Nanjang (Nanyang) városában, miután az utolsó fellebbezését is elutasította a legfelsőbb népi bíróság.
Hét vádpontban mondták ki a bűnösségét még 2007 decemberében. Egyebek közt azzal vádolták, hogy megerőszakolt húsz iskolás lányt, akik közül a legfiatalabb 12 éves volt. Beosztottai hurcolták a lányokat az irodájába vagy egy szállodai szobába. Ezenkívül valóságos gengszterbandát működtetett; emberei egyebek közt védelmi pénzeket szedtek, és földhasználati jogokkal kereskedtek.
A 63 éves Vu 1998 és 2003 között az Országos Népi Gyűlés tagjaként felhasználta befolyását, hogy eltussolja a bűncselekményeket. Feltételezések szerint helyi vezetők Kínában sok helyütt kiterjedt kapcsolatokat ápolnak szervezett bűnözői csoportokkal.
Kivégeztek egy volt parlamenti képviselőt Kínában
Kivégeztek Kínában egy volt parlamenti képviselőt, mert egy szervezett bűnözői csoportot irányított, és megerőszakolt több fiatal lányt - jelentette pénteken a kínai állami sajtó.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.