A The New York Times című amerikai napilap elektronikus kiadásában arról számolt be csütörtökön a CIA volt alkalmazottaira hivatkozva, hogy Bukarestben működött egy ilyen börtön. A lap szerint Kyle D. Foggo volt CIA-alkalmazott, aki 2003-ban a CIA egyik legfontosabb európai ellátó központját vezette Németországban, azt a megbízást kapta, hogy három tikos börtönt hozzon létre.
A lap úgy tudja, hogy az egyik fogda "Bukarest egyik forgalmas utcájában" található felújított épületben működött, a másodikat Marokkó egyik elszigetelt régiójában létesítették, egy harmadikat pedig a volt szovjet blokk egyik országában, egy város mellett alakították ki. Mindhárom fogda hat-hat rabot tudott befogadni. A források szerint a három épületet egyformán rendezték be, hogy a foglyok ne jöhessenek rá, melyik országban vannak.
Tom Porteous, a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet londoni igazgatója a lapértesülés kapcsán a RFI romániai rádiónak csütörtökön úgy vélekedett: eljött az ideje annak, hogy "független és hiteles" vizsgálatot folytassanak a feltételezett titkos CIA-börtönök ügyében. A román hírszerzés azt közölte, hogy nem rendelkezik semmilyen információval az amerikai lapban felvetett témáról.
Adrian Cioroianu volt román külügyminiszter szerint a lapban megjelent információnak sokkal inkább az amerikai belpolitikai helyzethez van köze. Emlékeztetett arra, hogy Romániában már megvizsgálták a titkos börtönök kapcsán felmerült gyanút, de nem találtak olyan bizonyítékot, ami megerősítette volna azok létezését. Korábban Traian Basescu román államfő is kijelentette, hogy nincs valóságalapjuk a titkos börtönök léte kapcsán Romániával szemben megfogalmazott vádaknak.
Románia tagadja a bukaresti CIA-börtönök létét
A romániai hatóságok megerősítették, nem rendelkeznek információval arról, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) Bukarestben működtetett volna titkos börtönt, miután ennek gyanújáról amerikai lapok közöltek értesüléseket.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.