Az elnöknél kedden diagnosztizálták az új típusú influenzát. Az intézkedést, hogy karanténba kerül, maga az államfő jelentette be, hírek szerint ő ragaszkodott ahhoz is, hogy hozzák nyilvánosságra a fertőzését.
A betegség egyelőre enyhe lefolyásúnak tűnik, de az államfő asztmában szenved, emiatt az ő esetében nagyobb a kockázat. A tájékoztatás szerint Tamifluval kezelik.
Arias - aki 1987-ben Nobel-békedíjat kapott a közép-amerikai polgárháborús konfliktusok rendezésében játszott szerepéért - hivatali teendőit a karantén alatt is ellátja. Costa Ricában eddig kicsivel több mint 20 halálos áldozatot követelt az új típusú influenza.
H1N1: karanténban a Costa Rica-i elnök
Egy hétre karanténba helyezték helyi idő szerint kedden Oscar Arias Costa Rica-i államfőt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.