A támadás során megsérült Amirhanov egyik tanácsadója is. A maszkot viselő két tettes előbb betört a titkárságra, megsebesítette a tanácsadót, s ezután tört rá a miniszterre. A sérült állapota hivatalos közlés szerint közepesen súlyos. A tettesek elmenekültek.
Mint Alekszej Vorobjov, az ingusföldi biztonsági tanács titkára az Interfax hírügynökségnek elmondta, a helyszínre érkezett a belügyminiszter és tapasztalt nyomozókból összeállított csoport kezdett munkához. A nyomozók elsősorban a miniszter munkájával hozzák összefüggésbe az ellene elkövetett merényletet. Elmondták: Amirhanov hivatalba lépése nyomán átfogó könyvvizsgálatok kezdődtek az építőipari cégeknél, s ezek során nagyon sok esetben törvénysértésekre, sikkasztásra derült fény. A nyomozás során azonban más okokat sem zárnak ki.
Az utóbbi időben szinte hetenként követnek el Ingusföldön merényleteket magas beosztású hivatalnokok, valamint a rendvédelmi szervek munkatársai ellen. Az egyik ilyen merénylet során, július 19-én, ismeretlenek Nazrany közelében tüzet nyitottak katonákat szállító személyautókra, és két katona életét vesztette. Augusztus 2-án Acsaluki falu közelében ugyancsak ismeretlenek golyózáporában a helyi rendkívüli helyzetek minisztériumának három munkatársa lelte halálát.
Június 22-én Junusz-Bek Jevkurov államfő ellen követtek el merényletet: egy öngyilkos merénylő robbanóanyaggal megrakott személyautójával belehajtott az elnöki konvojba. Jevkurovot Moszkvában kezelték, s hétfőn engedték ki a kórházból.
Agyonlőttek egy ingusföldi minisztert
Lelőtték az ingusföldi építésügyi minisztert saját irodájában szerdán: a hivatalos közlés szerint Magasz városában két ismeretlen behatolt a dolgozószobába, s ott automata fegyverből tüzet nyitottak Ruszlan Amirhanov miniszterre, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.