A nyár elején árvíz, majd szúnyogok nehezítették az északnyugat-ausztriai lakók életét, újabban pedig a darazsak. A hét végén tucatnyi darázscsípés történt, néhány esetben veszélyes következményekkel. Az elmúlt tíz napban tíz alkalommal riasztották a rovarokkal való kellemetlen találkozás után fellépett keringési zavarok miatt a Vöröskeresztet - írta egy helyi napilap. Szakértők szerint az "invázió" azzal magyarázható, hogy a párás, meleg időjárás miatt elszaporodtak a szúnyogok, így a darazsak az idén több táplálékhoz jutottak.
A darazsakat vonzzák az édes, cukros italok és ételek, ezért elővigyázatosságként tanácsos a gyermekek száját édes ital vagy fagylalt fogyasztása után nedves kendővel megtörölni. A ruházat alá került darazsat ne próbáljuk meg agyonnyomni, hanem várjuk meg, amíg magától kirepül - tanácsolta az Oberösterreichische Nachrichten. Távol tarthatja a darazsat, ha szegfűszeggel megtűzdelt félbevágott citromot helyezünk az asztalra.
Ha a csípés után allergiás tünetek jelentkeznek - nagy kiterjedésű vörös folt, duzzanat, hányás, fulladás vagy keringési zavar - , hívjunk orvost, a beteget fektessük a beteget a hátára, a lábát polcoljuk fel. Ha a szájat vagy a nyakat éri csípés, egy darab jég elszopogatása vagy hideg borogatás ajánlott.
Darázsveszély Felső-Ausztriában
Két napon belül negyvenszer hívták ki a tűzoltókat vagy a mentőket darazsak miatt Felső-Ausztriában, ahol idén nyáron szokatlanul elszaporodtak a sárga-fekete csíkos rovarok.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.