Az izraeli sajtóban megjelent beszámolók szerint egy fekete ruhás, álarcos férfi automata fegyverből tüzet nyitott fiatalok egy csoportjára a helyi melegközösség központjánál Tel-Aviv belvárosában. Egy fiú és egy lány a helyszínen életét vesztette. A tettes elmenekült.
A rendőrök nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre. Sahar Ajalon tel-avivi rendőrfőnök közölte: hírzárlatot rendeltek el a nyomozás menetéről. Egyelőre nem tudni biztosan, mi volt az indítéka a bűncselekménynek, a központot előzőleg nem fenyegették meg - fűzte hozzá a rendőrfőnök A hatóságok elővigyázatosságból elrendelték a melegszervezet helyiségével szomszédos melegbár bezárását, és fokozott óvatosságra intették a többi hasonló intézményt.
Jichák Aharonovics belbiztonsági miniszter azt mondta a katonai rádióban, hogy homofób támadásról van szó, és azt ígérte, a rendőrség mindent megtesz azért, hogy kézre kerítse a tettest.
Az éjszaka folyamán több ezren gyűltek össze a klubnál, hogy elítéljék a támadást. Köztük volt Nican Horovic, az izraeli parlament egyetlen tagja, aki nyíltan vállalja homoszexualitását. Szavai szerint nem kétséges, hogy az izraeli melegek közössége ellen ez volt a valaha elkövetett legsúlyosabb támadás. Leszögezte azonban: "nem engedjük, hogy megfélemlítsenek bennünket, emelt fővel és büszkeséggel szállunk szembe mindenkivel, aki fenyeget minket, a háborúra háborúval válaszolunk".
Noha a tengerparti, kozmopolita Tel-Avivban élénk a melegközösség élete, a zsidó állam más vidékein nem elfogadott, hogy valaki nyíltan vállalja másságát. Az évenkénti melegfelvonulás ellen Jeruzsálemben többször erőszakba torkollott az ultraortodoxok tiltakozása. Négy éve a meleg büszkeség napján a városban egy ortodox zsidó késsel megsebesítette a melegfelvonulás három részvevőjét. A támadót 12 évi szabadságvesztéssel büntette a bíróság.
Júniusban több ezren vettek részt a tel-avivi melegfelvonuláson. Az erős rendőri készültség mellett megtartott rendezvény ellen szélsőjobboldali tüntetők kis csoportja tiltakozott "Isten elítéli a kicsapongást" feliratú transzparensekkel. A felvonulás előtt két nappal Elijáhú Jisai belügyminiszter, a Sasz ultraortodox párt tagja és az izraeli főrabbi hivatala kérte, hogy a meleg büszkeség napját ne a városközpontban tartsák, és kiskorúak ne vehessenek részt rajta.
Két halottja van a tel-avivi melegklub elleni támadásnak
Ketten haltak meg egy tel-avivi melegklub ellen szombat este elkövetett fegyveres támadásban, és nem hárman, mint azt téves kórházi adatok alapján korábban a hatóságok közölték. A lövöldözésben tizenegy személy sebesült meg.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.