Roberto Micheletti pénteki kijelentésével cáfolta egy név nélkül nyilatkozó korábbi hondurasi kormányzati tisztségviselő előző napi közlését, miszerint az ideiglenes államfő már nem ellenzi elődje, Manuel Zelaya hazatérését, s hogy Zelaya visszakapja az államfői tisztséget. Zelaya hazatérésének engedélyezése (s az, hogy egy koalíciós kormány elnökeként visszakerüljön posztjára) a válságban közvetítő Costa Rica-i elnök, Óscar Arias tervének két kulcseleme. Micheletti most közölte: Zelaya csak azért térhet haza, hogy bíróság elé álljon. Mintegy ennek alátámasztására egy hondurasi bíró pénteken újabb vádpontokban adott ki ellene letartóztatási parancsot.
Micheletti arról is beszélt, hogy országa az alapvető élelmiszerekből jövő februárig elegendő tartalékokkal rendelkezik, s készen áll arra, hogy átvészeljen esetleges további gazdasági szankciókat, ha külföldi országok ezzel próbálnának nyomást gyakorolni rá.
Az Egyesült Államok - a kávé- és banántermelő, textilipari termékeket előállító Honduras első számú kereskedelmi partnere - megvonta a katonai segélyt a közép-amerikai országtól, valamint érvénytelenítette a hondurasi ideiglenes kormány fontos tagjainak diplomáciai vízumát, hogy nyomást gyakoroljon Michelettire Zelayának a hatalomba való visszatérése érdekében. Több latin-amerikai ország és az Európai Unió is Zelaya oldalára állt.
Az ideiglenes államfő azt is leszögezte, hogy nem tűrik tovább az utcák blokád alá vételét, az ellenzéki tüntetők erőszakos megmozdulásait. Zelaya hívei pénteken megakadályozták a forgalmat a fővárosból, Tegucigalpából kivezető legfőbb útvonalon, mire a rohamrendőrség könnygázt vetett be ellenük. Legalább egy ember megsérült, többeket letartóztattak. Pénteken egyébként az új hondurasi vezetés az ország területének nagyobbik részén feloldotta a június 28-i puccs óta gyakorlatilag folyamatosan érvényben lévő éjszakai kijárási tilalmat.
A hondurasi elnök csak a perére jöhetne haza
A hondurasi ideiglenes államfő szerint megbuktatott elődje semmiképp sem térhet vissza a hatalomba, a kis közép-amerikai ország ellenáll a volt államfő tisztségébe történő visszahelyezését célzó nemzetközi nyomásnak.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.