Peter Zadeket a német és a világszínház nagy megújítójaként tartják számon, különösen legendásak Csehov-interpretációi. Zadek 1926. május 19-én Berlinben zsidó polgárcsaládban született, szüleivel emigrált a hitleri hatalomátvétel elől 1933-ban Nagy-Britanniába, Londonba, majd a bombázások miatt Oxfordba. Amatőr színházakban ismerkedett meg az élő színház gyakorlatával, huszonévesen Londonban keltett feltűnést Oscar Wilde Saloméjának színrevitelével.
Bár Angliában serdült föl, több mint öt évtizedes pályafutásának legkiemelkedőbb teljesítményei német nyelvű előadásokhoz fűződnek. 1958-ban tért vissza szülőhazájába, először a kölni Theater am Domban dolgozott. Később Ulm, Bréma, Bochum volt munkássága színhelye. Bochumban A velencei kalmár színrevitelével aratott sikert, elképzelését Shakesperare drámájáról később a bécsi Burgtheaterben újította meg. 2004-ben a Berliner Ensemble - Theater am Schiffbauerdammban megrendezte Henrik Ibsen Peer Gyntjét. Az előadást a magyar nézők is láthatták, mert a produkció a 2007-es Budapesti Őszi Fesztivál vendége volt.
Zadekre ekkor már nem illett "a német színházi élet fenegyereke" titulus, amelyet szívesen aggattak rá a hetvenes-nyolcvanas években, amikor a rajongók és ellenzők tömegesen tódultak Bochumba, majd Hamburgba, hogy láthassák előadásait. Peer Gynt-rendezését nemcsak Berlinben és Budapesten, de több rangos fesztiválon - Bécsben és Edinburghban - is kirobbanó szakmai és közönségsikerrel játszották.
Zadek utolsó munkája Shaw egyik drámája volt: a Barbara őrnagyot februárban mutatták be Zürichben Julia Jentsch-csel, August Diehllel és Jutta Lampéval a főszerepekben. Peter Zadek több filmet és televíziós produkciót is rendezett.
Elhunyt Peter Zadek rendező, színházi újító
Hosszú betegség után egy hamburgi kórházban a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka elhunyt Peter Zadek. A világhírű rendező 83 éves volt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.