Mint arról a párizsi Le Monde beszámolt, a francia polgári légiközlekedési hatóság, a DGAC kísérleti rovatot nyitott a honlapján, és ezen az utazók is felvilágosításokat kérhetnek a szóban forgó légitársaságról.
„Először fordul elő, hogy egy internetes oldal összefoglalja a világ összes légi társaságáról rendelkezésre álló információkat” – mondta el a lapnak a francia közlekedési minisztérium illetékese.
A portálon többek között meg lehet tekinteni az Európai Bizottság által közzétett „feketelistát”, az amerikai légi felügyelet által ismertetett adatokat és a nemzetközi polgári légi közlekedési hatóság által eszközölt meghallgatások eredményeit. Az utóbbi rubrikában több mint 230 légi társaság adatai szerepelnek.
Az utazók felderíthetik, melyek azok a légitársaságok, amelyek rendelkeznek francia vagy amerikai leszállási engedéllyel, de információkat kaphatnak arról is, hogy légi utasként milyen jogaik és kötelességeik vannak.
A webhely három héttel azután nyílt meg, hogy a jemeni Yemenia légi társaság A310-es Airbus gépe lezuhant a Comore-szigetek közelében, és 153 utasa közül csak egy 12 éves kislány maradt életben. Azóta mind többen követelték a veszélyesnek tekinthető légi társaságok nemzetközi feketelistájának létrehozását.
A franciák csekkolhatják egy légitársaság biztonsági besorolását
A francia légi utasok a jövőben nemcsak a jegyek áráról tájékozódhatnak a repülés előtt, hanem többek között az általuk választott légitársaság biztonsági besorolásáról is.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.