A májusban kezdett kétoldalú tárgyalások célja új, átfogó megállapodás kidolgozása a két ország hadászati atomfegyvereiről, mégpedig az év vége előtt. Az 1991-ben kötött, az amerikai és az orosz nukleáris arzenált kétharmadára csökkentő START-1 szerződés hatálya ugyanis december 5-én lejár. Moszkva és Washington egyaránt "erős politikai elkötelezettségét" hangoztatja aziránt, hogy még idén tető alá hozzák a START-1-et felváltó megállapodást.
A szombati orosz külügyi közlemény nem tért ki a negyedik tárgyalási forduló részleteire. Csupán annyi derül ki a szövegből, hogy a küldöttségek abból a keretmegállapodásból kiindulva tárgyaltak egymással, amely még Barack Obama elnök moszkvai látogatásán született a hónap elején. Ennek értelmében a genfi párbeszéd célja 1700 alá csökkenteni a felek nukleáris tölteteinek a számát.
Orosz-amerikai leszerelési tárgyalások: folytatás egy hónap múlva
Véget ért az orosz-amerikai nukleáris leszerelési tárgyalások negyedik fordulója Genfben, a következő ülést a felek megállapodása szerint augusztus végén vagy szeptember elején tartják - közölte szombaton az orosz külügyminisztérium.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.