A közel 75 ezer négyzetkilométeres területen élő 2 és fél millió választópolgár az államfő mellett megválasztja az autonóm parlament 111 képviselőjét is. A szavazóhelyiségek közép-európai idő szerint szombaton 17 órakor zárnak.
Meglepetésekre nem kell számítani, az elnökválasztás abszolút esélyese a hivatalban lévő államfő, Maszud Barzani. Várakozások szerint a kurd parlament mandátumain továbbra is a két legjelentősebb és egymással vetélkedő politikai erő, a Barzani vezette Kurdisztáni Demokratikus Párt és az iraki elnök, Dzsalal Talabani irányítása alatt álló Kurdisztáni Hazafias Szövetség osztozhat.
A választások első ideiglenes eredményeit vasárnapra virradóra hozzák nyilvánosságra.
Parlamenti és elnökválasztás az iraki Kurdisztánban
Megnyíltak a szavazóhelyiségek és megkezdődtek a parlamenti és elnökválasztások szombaton reggel az észak-iraki kurd autonóm területen.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.