A körüzenet tartalmazza a körözött személyek - Mohammed Johry, Abdel Had Kahjary Mulloul és Ashraf Sekkaki - nevét, fényképét és ujjlenyomatát.
A három menekült rab egyikét a hatóságok különösen veszélyesnek mondják: a 26 éves Asraf Sekkaki már tucatnyi bankrablást követett el, s számos más erőszakos cselekmény is van a bűnlajstromán. A férfinek 2003-ban már sikerült megszöknie egy másik börtönből, s akkor öt hónap bujkálás után fogták el újra. A pszichiáterek valóságos pszichopatának írták le Sekkakit.
A foglyok látványos módon, helikopterrel szöktek meg a brugge-i fegyintézetből. A légi járművet két bűntársuk szerezte, túszul ejtve a pilótát, akit később szabadon engedtek.
Az első jelentések szerint a bűnözők a belga tengerpart felé vették az irányt és egyelőre nyomuk veszett.
Interpol-riadó világszerte a szökött belga rabok miatt
Az Interpol pénteken narancssárga színű értesítésben kérte mind a 187 tagországának a bűnüldöző szerveit, hogy legyenek résen, mivel csütörtökön egy belgiumi börtönből megszökött három rab, köztük Belgium egyik legveszélyesebb bűnözője.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.