A szövetségi hatóságok razziája következtében mintegy 30-an kerültek rendőrségi fogdákba. Köztük van a 40 ezer lakosú Hoboken polgármestere, Peter Cammarano, aki mindössze 23 nappal ezelőtt foglalta el hivatalát. Ugyancsak őrizetbe vették a 15 ezres lélekszámú Secaucus városvezetőjét, Dennis Elwellt, valamint Daniel Van Peltet, a szövetségi állam törvényhozásának egyik képviselőjét.
New York és New Jersey államokban a pénzmosási üggyel kapcsolatban számos rabbit tartóztattak le - jelentette be a szövetségi ügyészség. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei a reggeli órákban behatoltak a New Jersey állambeli Deal zsinagógájába - számolt be róla a helyi hitgyülekezet egyik tagja. A településen jelentős számú ortodox szefárd zsidó él.
A hatóságok egyelőre részleteket még tártak fel az ügyről, mindössze annyit mondtak, hogy a nemzetközi pénzmosás "igen nagyban" folyt.
Polgármestereket és rabbikat tartóztattak le New Jersey-ben
Két városi polgármestert, egy helyi törvényhozási képviselőt és több rabbit is letartóztattak az amerikai New Jersey szövetségi államban csütörtökön korrupció és pénzmosás vádjával.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.