"Szombaton éjfélkor jár le a lázadó kormánynak adott határidő, hogy tegyen eleget az ENSZ és az Amerikai Államok Szövetsége határozatainak a hatalom visszaállításáról" - közölte Manuel Zelaya Honduras nicaraguai nagykövetségén tartott sajtótájékoztatón.
A menesztett államfő leszögezte, hogy szombat éjfélig vissza kell kapnia az elnöki székét, ellenkező esetben elkönyveli, hogy kudarcba fulladtak az Egyesült Államok támogatásával Costa Ricában kezdődő megbeszélések képviselői és az új hondurasi hatalom között. Kijelentette, hogy nem fogadja el a hatalommegosztás gondolatát, amit Oscar Arias Costa Rica-i elnök javasolt. Mint mondta: abnormális lenne, ha ezzel jutalmaznák a puccs vezetőit.
Zelaya megerősítette, hogy visszatér Hondurasba, de nem árulta el, hogy mikor, hol és hogyan érkezik meg az országba. Patricia Rodas, a Zelaya-kormány volt külügyminiszter pénteken közölte, hogy az államfő már útban van Honduras felé, és hazájában akarja felállítani kormánya főhadiszállását, ahonnan levezényli "a végső harcot" a puccs vezetői ellen.
A hadsereg június végén távolította el a hatalomból és Hondurasból Zelayát. A száműzött elnök egy hétre rá megpróbált hazatérni, de a hadsereg eltorlaszolta a fővárosi repülőtér leszállópályáját.
Zelaya helyét Robert Micheletti parlamenti elnök vette át ideiglenesen. Michelettit egyetlen külföldi ország sem ismerte el államfőnek. Az Egyesült Államok, az Amerikai Államok Szervezete és az ENSZ-közgyűlés felszólította a hondurasi ideiglenes hatóságokat, hogy helyezzék vissza posztjára az elmozdított elnököt.
A hondurasi elnök éjfélig adott határidőt a puccsistáknak
Szombaton kezdődnek a hondurasi belpolitikai válság rendezését célzó tárgyalások Costa Ricában, és a hatalmától megfosztott hondurasi elnök éjfélig adott határidőt ellenlábasainak, hogy visszahelyezzék elnöki tisztségébe.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.