Marek Trubac, az államfő szóvivője szerint eddig senki sem jelentkezett Gasparovic hivatalánál, hogy találkozni szeretne az elnökkel a nyelvtörvénnyel kapcsolatban. Bevett szokás ugyanis, hogy az a párt, amelynek kifogásai vannak valamelyik jogszabállyal szemben, hivatalában keresi meg az államfőt, vezetői személyesen tárgyalnak vele. Az államfő hivatala már a hónap elején megkapta a törvénymódosítást, Trubac állítása szerint az államfő még nem vizsgálta fölül.
Gasparovic valószínűleg pénteken aláírja a módosításcsomagot, azon a napon, amikor a magyar–szlovák kisebbségi vegyes bizottság tárgyal a tervezetről. A bizottság tagjai nagyrészt kormánytisztviselők, így az üléstől csak annyi várható, hogy a felek az eddig ismertetett nézeteiket fogják ütköztetni.
Petőcz Kálmán politológus szerint a bizottságnak még a törvénymódosítás megszavazása előtt össze kellett volna ülnie. „Akkor még lett volna értelme egy ilyen megbeszélésnek, most már szinte semmi” – mondta Petőcz.
A vegyes bizottságok munkáját a múltban a szlovák és a magyar külügyminiszter is élesen kritizálta, mindketten személyi változásokat is kilátásba helyeztek a testületek élén. A magyar oldalon a bizottság tagja a szlovák kisebbségi önkormányzat elnöke, míg a szlovák oldalon a bizottságnak két magyar tagja van.
Gittegylet elé kerül a szlovák nyelvtörvény
Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnöknek a hét végéig van ideje, hogy aláírja vagy újratárgyalásra visszaküldje a parlamentnek a szlovák államnyelvtörvény múlt hónap végén elfogadott módosítását - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerdán.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.