Nur Berkri, a terület kormányzatának vezetője a helyi televízióban beszélt arról, hogy 939 sérült került kórházba, közülük 216 állapota súlyos, 74-nek válságos.
A kirobbant erőszakos cselekmények során 527 járművet, köztük buszokat, minibuszokat és rendőrségi autókat rongáltak meg, illetve gyújtottak fel.
A múlt vasárnapi tiltakozások során a kisebbségben lévő ujgurok támadták meg a többségben lévő kínaikat (hanokat). A két közösség közötti súlyos összecsapásokban a hivatalos statisztika szerint 184-ban haltak meg, köztük 137 han és 46 ujgur. Az ujgurok szerint közösségük sokkal több tagja vesztette életét a hivatalos adathoz képest.
Urumcsiban hivatalosan 1680 sérültje volt a zavargásoknak
A korábban ismertetett adatokhoz képest mintegy hatszázzal több, 1680 sérültje volt a múlt heti zavargásoknak a Kínához tartozó Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület székhelyén, Urumcsiban - hangzott el vasárnap.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.