A legnépszerűbb szlovákiai magyar politikusnak, aki korábban egy évtizeden keresztül a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke volt, a választáson nem volt ellenfele. A Híd-Most pártot az MKP-ből kilépő parlamenti képviselők alapították, akik nem értettek egyet az MKP mai vezetőségének politizálásával.
Nem magyar-szlovák, hanem a szlovákság felé nyitott magyar párt lesz a Híd - állította Bugár Béla egy szombati lapinterjúban. "Ez egy magyar párt lesz, mely megnyitja kapuit a szlovákok felé is" - jelentette ki Bugár az Új Szó című szlovákiai magyar napilapban.
Bugár szerint a Hídban két platform lesz - egy szlovák és egy magyar -, s ezek közül az egyik sem szavazhatja le a másikat. "Lesz tehát egy magyar és egy szlovák platform, ezek közül az egyik sem szavazhatja le a másikat. Minden kérdést mindkét platform megvitat majd. Ha valahol feszültség keletkezik, akkor tárgyalni kell, nem fordulhat elő, hogy az erősebb platform leszavazza a gyengébbet, ahogy az MKP-ben az utóbbi időben gyakran előfordult" - fejtette ki Bugár, aki egy évtizedig volt az MKP elnöke.
Bugár azt állítja, hogy az új pártnak nagyon sok szlovák szimpatizánsa van. A politikus bízik abban, hogy ily módon majd a szlovákság egy részét is sikerül a magyar vagy a kisebbségi ügyek mellé állítani, s ezzel kifogni a szelet a nacionalizmus vitorláiból.
Felszólították Gasparovicot
Az új szlovákiai magyar párt felszólította Ivan Gasparovic szlovák államfőt, hogy ne írja alá a közelmúltban elfogadott szlovák államnyelvtörvényt. "A nyilatkozatot az alapító közgyűlés összes szlovák küldötte is támogatta" - jelentette ki Bugár Béla a közgyűlés utáni sajtóértekezleten.
A szlovák államnyelvtörvény megsértésért akár 5000 eurós büntetés is kiszabható. A jogszabályt a szlovákiai magyarok elutasították, és feszültséget okozott a szlovák-magyar kapcsolatokban is.
Bugár Bélát választották a Híd-Most első elnökévé
Bugár Bélát választották meg az új szlovákiai magyar párt, a Híd-Most első elnökévé a Somorja melletti Csölösztőn zajló alapító közgyűlés küldöttei. A Híd felszólította az államfőt, hogy ne írja alá a nyelvtörvényt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.