A bukaresti születésű nő bemutatta a gyermekek spanyol anyakönyvi kivonatát, és elismerte, hogy ő annak a kisfiúnak és kislánynak az anyja, akiknek fotóját csütörtök este tette közzé a francia rendőrség, miután a gyermekekért nem jelentkezett senki.
A nyomozók még várják a DNS-vizsgálat eredményét, amelynek alapján biztosan megállapítható, hogy tényleg az anyát találták meg. Vallomásában a nő azt mondta: anyagi okok miatt hagyta el gyermekeit. A nő azt is elmondta: azután utazott Franciaországba, hogy Spanyolországban összeveszett korábbi élettársával. A férfi nem akarta elismerni, hogy ő a gyermekek apja, amit viszont a nő biztosan állít - közölte a rendőrség, amely szerint a feltételezett anya vallomása zavaros volt.
A híradások szerint a két gyermeket július 3-án, egy játszótéren egy románul beszélő nő egy román párra bízta. Azt kérte tőlük, hogy figyeljenek a gyerekekre, amíg elmegy cigarettát venni. Miután a nő nem jött vissza, a pár riasztotta a rendőrséget.
Az eredménytelen nyomozás után csütörtök este a rendőrség közzétette a gyerekek fotóit. Egy szemtanú azonnal jelentkezett, és azt állította: a múlt héten egy észak-párizsi szállodában látta a két gyereket egy nővel, akiről a román párhoz hasonlóan pontos személyleírást adott. A nőt néhány órával később a szállodában előállították. Azonnal elismerte, hogy ő a gyerekek anyja, akikről vallomása alapján derült ki, hogy ikrek.
A rendőrség tájékoztatása szerint a gyerekek - akik jelenleg egy párizsi nevelőotthonban vannak - jó egészségnek örvendenek, nem bizalmatlanok az idegenekkel szemben, és nincs jele annak, hogy rosszul bántak volna velük.
Egy nő elhagyta ikreit Párizsban
Őrizetbe vett pénteken a francia rendőrség egy 22 éves román származású, spanyol állampolgárságú nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy héttel ezelőtt magára hagyta 19 hónapos ikreit egy párizsi játszótéren.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.