A bejelentés szerint további 180 millió dollár értékű támogatás sorsa kerülhet veszélybe a közép-amerikai országban végrehajtott államcsíny miatt. Az Egyesült Államok ugyanakkor fenntartja a közvetlenül a hondurasi lakosságot segítő programjait, így az élelmezési, a katasztrófavédelmi, az AIDS-ellenes, illetve más egészségügyi jellegű segélyprogramjait. Nem vonnak meg anyagi támogatást a "szabad és tiszta választások" lebonyolítását elősegítő projektektől sem - közölte a tegucigalpai nagykövetség. Washington korábban 215 millió dollár segélyt ajánlott fel Hondurasnak a Milleniumi Fejlesztési Célok programjának keretében.
Manuel Zelaya elmozdított államfő eközben kijelentette: azt akarja elérni a jelenlegi hondurasi vezetéssel csütörtökön tartandó Costa Rica-i tárgyalásán, hogy a puccs végrehajtói 24 órán belül távozzanak a hatalomból, és őt helyezzék vissza hivatalába. "Nem azért vagyok itt, hogy alkudozzam" - mondta Zelaya újságíróknak, miután megérkezett San Joséba. Egyúttal "bűnözőnek" nevezte Robert Micheletti ügyvivő elnököt, aki a június 28-i puccs után ragadta magához a hatalmat. Micheletti úgy nyilatkozott a Costa Rica-i tárgyalások előtt, hogy nem fog alkudozni Zelaya hatalomba való visszatéréséről, mert elmozdítása éppen az alkotmány védelmében történt.
Washington több millió dollárnyi támogatást von meg Hondurastól
Felfüggeszti az amerikai kormány 16,5 millió dollár katonai jellegű támogatás folyósítását Hondurasnak - jelentette be helyi idő szerint szerdán az Egyesült Államok hondurasi nagykövetsége.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.