Brian Cowen miniszterelnök az időpontot bejelentve reményét fejezte ki, hogy a szavazók többsége ezúttal igent mond a lisszaboni szerződésre, miután az EU-tagállamok vezetői számos engedményt tettek a szigetország aggályainak eloszlatása érdekében. Az első népszavazáson, tavaly nyáron az írek elvetették az uniót megreformáló dokumentumot, így az mindmáig nem lépett hatályba. Ezzel pedig nagy bizonytalanságot okozott már az EP választás lebonyolításának mikéntjében is, de még nagyobb vitát generál a következő Európai Bizottság megalakításának kapcsán. José Manuel Barroso bizottsági elnök elképzelései szerint ugyanis őt még a jelenleg hatályos nizzai szerződés szerint jelölnék újra és választanák meg, míg tagállamok által delegált biztosok tanácsát már az új szerződés szerint választanák ki.
Október 2-án dől el a lisszaboni szerződés sorsa
Október 2-án rendezik Írországban a második népszavazást az Európai Unió reformszerződéséről - jelentették be szerdán Dublinban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.