XVI. Benedek szerdán nyilvánosságra hozott apostoli levelében ("motu proprio") az Ecclesia Dei pápai bizottságot a Hittani Kongregáció és annak vezetője, William Levada amerikai bíboros felügyelete alá helyezte. A bizottság az elmúlt időszakban bírálatok kereszttüzébe került a Szent X. Pius Papi Testvériséghez tartozó négy tradicionalista püspök kiközösítése feloldásának kezdeményezése miatt. Ezzel az intézkedéssel a pápa tulajdonképpen megszüntette a bizottság vezetője, Darío Castrillón Hoyos bíboros tisztségét.
Hoyos bíboros megbízatása volt, hogy tárgyalásokat folytasson a néhai Marcel Lefebvre érsek által alapított ultrakonzervatív papi testvériséggel. Lefebvre 1988-ban - a Szentszék határozott tilalma ellenére - négy papot püspökké szentelt, és ezzel automatikusan magára és a felszentelt főpapokra vonta az egyház kiközösítését. XVI. Benedek idén januárban feloldotta a kiközösítéseket, közöttük a brit születésű Richard Williamson püspökét is, aki miatt a télen a Vatikánt és személy szerint a pápát rendkívül kínosan érintő botrány tört ki.
Willamson ugyanis - kiközösítésének feloldása előtt néhány nappal - a svéd televíziónak nyilatkozva nyilvánosan tagadta a holokausztot. Arról beszélt, hogy "nem voltak gázkamrák", és azokkal a "revizionistákkal" ért egyet, akik szerint mindössze "200 ezer-300 ezer zsidó pusztult el a náci koncentrációs táborokban, de egyikük sem gázkamrában".
A Vatikán állítása szerint a pápa nem tudott Williamson nyilatkozatáról, amikor a püspököt a kiközösítés alól feloldotta. Az intézkedés különösen a zsidók és a katolikusok viszonyában okozott mély szakadást, de világszerte számos vallási méltóság és vezető politikus is hangot adott felháborodásának.
A Szentszék Hoyost okolta a pápát ért bírálatokért. A bíborosnak tudnia kellett volna Williamson nézeteiről, és erről tájékoztatnia kellett volna a pápát - hangoztatta a Vatikán, amely szerint kommunikációs hiányosságok miatt történhettek meg a sajnálatos események.
A szerdán ismertetett pápai határozat a vitás hitelvi kérdések egyeztetésével indokolta azt, hogy a tradicionalista katolikus mozgalommal foglalkozó Ecclesia Dei beolvadt a Hittani Kongregációba, amelynek élén 2005-ben történt pápává választásáig XVI. Benedek állt. Az Ecclesia Dei bizottságot 2000-től a kolumbiai származású Hoyos bíboros vezette, aki hivatalos bejelentés szerint most életkora miatt visszalépett ettől a tisztségétől.
Leváltották a holokauszttagadást elhallgató bíborost
A pápa lényegében felmentette tisztségéből Darío Castrillón Hoyos bíborost, akit a Vatikánban felelősnek tartanak azért, hogy az egyházfő nem értesült időben Richard Williamson tradicionalista püspök holokauszttagadó nézeteiről.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.