A Caritas in veritate (Szeretet az igazságban) kezdetű pápai dokumentum lényegében az ENSZ átalakítását szorgalmazza, amelynek eredményeként "valódi politikai hatóság" jönne létre. Csak egy ilyen testület lehet képes a válság leküzdésére, a leszerelés elősegítésére, a béke és a biztonság szavatolására, a környezetvédelem ügyének előmozdítására és a migráció leküzdésére - áll XVI. Benedek új - harmadik, 141 oldalas - enciklikájában.
A javaslat szerint ez a globális hatóság a jognak lenne alárendelve, és a szubszidiaritás, valamint a szolidaritás elvei köteleznék. A szándékosan a G8-országcsoport szerdán kezdődő olaszországi találkozója elé időzített enciklika súlypontjai a globalizáció témája mellett a fejlődés, a szolidaritás, valamint a szegénység elleni harc.
XVI. Benedek az írásban rámutat: a világméretű válság és a globalizáció lehetőséget nyújt arra, hogy a világ igazságosabb, szolidáris legyen. Ehhez, mint írta, "a gazdaság civilizálására" van szükség, különösen most, a pénzügyi és gazdasági válság körülményei között. Ez alatt, mint kifejtette, azt érti, hogy a nyereségorientált vállalatok mellett legyen hely a szociális célokért küzdő vállalkozásoknak is; a puszta piaci logika mellett érvényesüljön a szolidaritás is a polgárok egymás közötti kapcsolataiban.
A gazdasági és pénzügyi válság súlyos torzulásokat és visszásságokat fedett föl; strukturális változtatásokra van szükség ezekkel szemben - húzta alá XVI. Benedek. Ha a profit a közjóra való tekintet nélküli kizárólagos, végső céllá válik, az azzal a veszéllyel jár, hogy a gazdagság elpusztul, és nyomor keletkezik - figyelmeztetett.
"Mindenkinek jut hely ezen a Földön; az emberiség teljes családjának meg kell találnia rajta a szükséges erőforrásokat" - írta az egyházfő, az ipari államok és a fejlődő országok közötti nagyobb szolidaritást sürgetve.
Miután az egyes államok önállóan nem képesek sem a válság leküzdésére, sem a globalizáció folyamatának szociális alapú alakítására, szükség van a dokumentum szerint az ENSZ reformja mellett a nemzetközi gazdasági és pénzügyi rendszer egységes alakítására van szükség. Új, erkölcsi alapokon nyugvó pénzügyi rend kell - fejtette ki.
XVI. Benedek szót emelt a vallásnak a nyilvánosságból való kizárása ellen. Megállapítása szerint ezzel elszegényedik a közélet, és a politika "elviselhetetlen és agresszív" arcot ölt.
Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a vallásszabadság nem jelent egyet azzal, hogy minden vallás egyenlő lenne. Minden vallás meg kell, hogy feleljen "a szeretet és az igazság" kettős követelményének; a kereszténység magában hordozza ezeket a kritériumokat - szögezte le.
"Globális kormányzást" sürget a pápa
A világméretű gazdasági válság leküzdéséhez "globális kormányzást" tart szükségesnek a katolikus egyházfő kedden közreadott első társadalmi enciklikájában.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.