A régió fővárosában, Urumcsiban járműveket gyújtottak fel, a rendőrség igyekezett helyreállítani a rendet - számolt be a kínai állami hírügynökség. Az Új Kína szerint a rendbontók járókelőket támadtak meg, a lakosság többségéhez tartozó három han kínai meghalt, és legalább húsz ember megsérült.
Az AP amerikai hírügynökség szerint az ujgurok tüntetése békésen kezdődött: mintegy 300-an néma ülősztrájkkal követelték a hatóságoktól, hogy vizsgáljanak ki egy június 25-i összetűzést, amely egy dél-kínai játékgyárban történt ujgurok és han kínaiak között. Hivatalos források szerint akkor két ujgur munkás meghalt, a velük szolidáris urumcsiak azonban többre teszik az áldozatok számát.
Az AP egy diákot idézett, aki robbanásokat hallott a városban, és egy kórház kapujában egy vérfoltos ingű han kínait látott, másokat hordágyon szállítottak. A szemtanú, Adam Grode, Urumcsiban tanuló Fulbright-ösztöndíjas elmondta, hogy rendőrök könnygázzal, vízágyúval és gumibotokkal próbálták visszaszorítani az embereket, akik ledöntötték a rendőrség emelte úttorlaszokat, továbbá buszok ablakait zúzták be.
Hszincsiang 20 milliós lakosságának csaknem a fele ujgur. A népcsoport hangadói azt vetik a hatóságok szemére, hogy saját földjükön mind politikai, mind gazdasági értelemben a társadalom peremére szorítják őket, jóllehet területük gazdag természeti kincsekben, például ásványi anyagokban, földgázban.
Peking a muszlim vallású ujgurokat terrorista szervezkedésekkel vádolja, és állítása szerint több ujgur terrorsejtet sikerült már lelepleznie. A tavaly augusztusi pekingi olimpiai játékok alatt legalább három támadást követtek el rendőrök és félkatonai biztonsági szervezetek tagjai ellen Kasgarban. A rajtaütéseket a kínai hatóságok ujgur szakadároknak tulajdonították.
Ujgur lázongások törtek kí Kínában
Zavargások törtek ki Kína Hszincsiang régiójában, az Új Kína hírügynökség vasárnapi jelentése szerint az utcai összecsapásokban hárman meghaltak.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.