Kiderült, hogy a metró karbantartói a június 22-i katasztrófa előtt öt nappal cseréltek ki egy jeladó berendezést az érintett szakaszon. A szövetségi vizsgálat során megállapították: a csere után a jelzőhálózat - amelynek éppen az a feladata, hogy megakadályozza az olyan ütközéseket, amilyen bekövetkezett - nem működött megfelelően, akadozott.
Az országos közlekedésbiztonsági hatóság közleménye szerint azon a szakaszon, ahol a baleset történt, a jelzőrendszer június 17. után időről időre nem észlelte a szerelvényeket.
A napilap szerint a vizsgálat eredménye azt a kérdést veti fel, miképpen tesztelte, majd ellenőrizte a metró az automatizált ellenőrző rendszer működését június 22. előtt.
A szövetségi szakértők már korábban úgy vélték, a katasztrófát valószínűleg az okozta, hogy a hátulról nagy sebességgel az álló szerelvénybe ütköző metrószerelvény nem kapott jelzést arról, hogy nem szabad az út.
A washingtoni metróhálózat 33 éves történetének legsúlyosabb balesetében 9-en haltak meg és 80-an megsérültek. A második szerelvény olyan nagy sebességgel ütközött az azonos sínpályán előtte álló szerelvénybe, hogy első kocsija felcsúszott az álló metró utolsó kocsijára.
A halottak között volt a becsapódó metró 42 éves vezetője is. A baleset utáni találgatások szerint a vezető is hibázott, mert nem vészfékezett, pedig észlelnie kellett volna az álló szerelvényt. Később kiderült, hogy a metró vészfékgombját benyomva találták.
Washingtoni metróbaleset: hibásan működött a jelzőrendszer
A korábbi feltételezéseket megerősítve szakértők megállapították, hogy hibásan működött a jelzőrendszer a kilenc halottat követelő múlt heti washingtoni metróbaleset előtt - jelentette szerdán a The Washington Post.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.