A terület fővárosában, Moroniban tartózkodó francia tisztviselő a France Info rádióállomásnak nyilatkozva hangoztatta: "Szeretném cáfolni ezt az értesülést. Téves információ volt. Csak egy túlélő van, nem kettő." Korábban a legjelentősebb Comore-szigeteki kórház utasítást kapott: készüljön fel arra, hogy fogadja a jemeni repülőgép előző napi katasztrófájának újabb túlélőjét.
A légi szerencsétlenség eddigi egyetlen túlélőjét csütörtöktől egy párizsi kórházban ápolják tovább. Erre azt követően kerül sor, hogy szerda éjszaka az államtitkár repülőgépén a francia fővárosba szállítják. Alain Joyandet közölte: mindent megtesznek azért, hogy a lány már csütörtök reggel egy párizsi kórházban legyen.
Mint mondta, a lány nagyon fáradt, nagy sokk érte. Több mint tizenkét órán át hánykolódott a tengeren a repülőgép egy roncsába kapaszkodva, mígnem egy arra haladó hajó személyzete észrevette és kimentette. "Hihetetlen fizikai és lelki erőről tett tanúbizonyságot" - mondta a francia államtitkár.
A lány annyira kimerült volt, hogy arra sem volt ereje, hogy a feléje dobott mentőövet elkapja. A mentőalakulat egy embere ugrott be a vízbe érte és segített neki kijutni a vízből. A lányt egy comore-i kórházban ápolják, jól van. Ápolója szerint az orvosok a nap folyamán további adatokat közölnek állapotáról.
Közben azonosították a helyét a jemeni utasszállító gép fekete dobozának, amely kedden zuhant a tengerbe a Comore-szigetek közelében - közölték Párizsban.
A repülési adatokat rögzítő berendezés jeleit még kedd délután fogta fel egy légi járőr negyven kilométerre a partoktól. A térségbe érkezik szerdán a Rieuse francia hajó, s megkezdi a fekete doboz kiemelését.
A Yemenia légitársaság Airbus A310-es típusú gépe a jemeni fővárosból, Szaanából tartott Moroniba, a Mozambiki-csatornában, Madagaszkártól mintegy 300 kilométerre északnyugatra és az afrikai kontinenstől is hasonló távolságra keletre fekvő Comore-szigetek fővárosába. Rossz időjárási körülmények - száz kilométeres széllökések - között zuhant le a célállomástól nem messze a kedd kora hajnali órákban. A fedélzetén 142 utas és 11 fős személyzet tartózkodott.
Mégsincs újabb túlélője az Airbus-katasztrófának
Alain Joyandet francia együttműködési államtitkár cáfolta szerdán, hogy második túlélője lenne a Comore-szigeteknél lezuhant jemeni gép katasztrófájának, holott korábban hírügynökségek erről számoltak be.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.