Az Anadolu Ajansi jelentése szerint Dursun Cicek tábornokot kedden letartóztatták, miután egy isztambuli ügyész kihallgatta. Az ügyész egy titkos dokumentum ügyében nyomoz, amely a sajtóban jelent meg. Ebben egy állítólagos katonai összeesküvésről van szó, amelynek célja az országot politikai káoszba sodorni.
A június 12-én nyilvánosságra hozott dokumentumot egy tiszt írta alá. A terv célja annak megakadályozása lett volna, hogy az AKP és a Fethullah Gülen imám vezette befolyásos vallási mozgalom "lerombolja Törökország világi berendezkedését, és iszlamista államot állítson a helyébe".
A múlt héten Ilker Basbug tábornok, vezérkari főnök fércműnek minősítette az írást, és a hadsereg befeketetítésére indított kampánynak nevezte a történteket.
A terv nyilvánosságra kerülése óta vita indult a dokumentum hitelességéről a hatalom és a hadsereg között. A katonai bíróság azt állította, hamisítványról van szó, az AKP pedig polgári bírósághoz fordult.
Az AKP és a világi vezető réteg - közte tábornokok, bírák és tudósok - hatalmi viszálya gyakran kelt politikai feszültséget a túlnyomó többségében iszlám vallású, de világi berendezkedésű Törökországban. A világi elit azzal vádolja az AKP-t, hogy terveket szövöget az állam és az egyház szétválasztásának aláásására, ezt azonban az AKP tagadja. A hadsereg az elmúlt évtizedekben többször hajtott végre államcsínyt.
Puccsgyanú: őrizetben egy török tábornok
Törökországban kedden őrizetbe vettek egy tábornokot, aki a kormányzó, iszlám gyökerű Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), valamint a világi állam letéteményesének tekintett hadsereg között kialakult feszültség középpontjában áll.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.