A szervezet az Európa Biztonsági és Együttműködési Szervezethez (EBESZ), az Európa Tanácshoz és az Európai Bizottság belgrádi képviseletéhez is eljuttatott dokumentumában emlékeztet arra, hogy az egyetemisták és főiskolások július 1-jén kezdődő sportjátéka miatt a belgrádi városvezetés több mint tíz napja elrendelte egy roma telep körbekerítését, az ott lakók szabadságának erőteljes korlátozását. Az intézkedést azért hozták, mert a Száva partján, Belgrád új városrészében lévő borzalmas nyomornegyed közel van Belvilhez, az Universiade részvevőinek lakóhelyéhez.
Belgrád "nem fogja megengedni, hogy vad telepek fékezzék a fejlődését" idézte ennek kapcsán Dragan Djilas belgrádi főpolgármestert a Helsinki Bizottság. Nyilatkozatában rámutatott arra, hogy a bádogból, papírból, farostlemezekből összetákolt szörnyű putrikban, szeméthalmok között élőket az eddiginél is súlyosabb helyzetbe taszították.
Mozgásukban az Universiade miatt kivezényelt kutyás rendőrök és biztonsági szolgálatok emberei akadályozzák őket. Állandó megfélemlítésnek vannak kitéve, elzárással fenyegetik őket arra az esetre, ha jogvédő szervezetek képviselőinek mernek panaszkodni. Telepüket nemcsak körbekerítették, bejáratait is betontuskókkal zárták le úgy, hogy se a mentő, se a romák fő megélhetési forrását jelentő összegyűjtött papírhulladék elszállítására érkező teherautó nem jut be oda.
A Helsinki Bizottság szerint a városi hatóságok megígérték ugyan, hogy amíg a romák be lesznek szorítva gettójukba, élelemmel és ivóvízzel látják el őket, ám a vízellátás rendszertelen, élelemről pedig egyelőre szó sincs, mert mint az illetéseket mondják, annak biztosítása "hosszadalmas eljárást" igényel.
A Gazella-híd alatt lakó romák elleni intézkedések egy láncolat részei - mutat rá a közlemény, amely felidézi, hogy áprilisban már felszámoltak egy Új Belgrád-i roma telepet: a viskókat lerombolták, elzavart lakóik pedig csak napokkal később kerültek ismét fedél alá Belgrád egyik külvárosában.
Szerbia eközben még elnöke a Roma Évtized elnevezésű európai programnak, tisztségét csak pár nap múlva adja tovább. Amikor tavaly nyáron átvette, egyik fő céljaként jelölte meg annak elősegítését, hogy a romák emberhez méltó körülmények között lakhassanak - emlékeztet rá a szerbiai Helsinki Bizottság.
A romák gettóba zárása ellen tiltakoznak Belgrádban
A belgrádi romák - az Universiade miatti - gettóba zárása ellen tiltakozott hétfőn az emberi jogok szerbiai Helsinki Bizottsága.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.