Szívszaggató részletek szivárogtak ki az énekes boncolásáról, amelyek a popsztárt szinte csontvázként mutatják be, aki alig evett és csak pirulák voltak a gyomrában, amikor meghalt. Csípőjét, combját és vállát is tű által okozott sebek borítják, vélhetően az éveken át naponta háromszor alkalmazott fájdalomcsillapító injekciók eredményeként. A műtéti hegek tömegét pedig legalább 13 kozmetikai műtétre utaló bizonyítéknak gondolják a boncolást végző patológusok a The Sun szerint.
A szakértők nyomasztó tényeket találtak Jacko fizikai hanyatlásának bizonyítékaként, míg Los Angelesben tart a nyomozás múlt héten bekövetkezett halála kapcsán. A vizsgálat alapján a valaha színpadi atlétikusságáról híres sztár 165,1 centiméter magas volt.
Súlyosan lesoványodott, mindössze 50,8 kilogramm volt, ami annak tudható be, hogy az anorexiás Jackson naponta egyszer, akkor is szegényesen étkezett. A patológusok üresen találták gyomrát, leszámítva néhány részlegesen feloldott állapotban lévő pirulát, melyeket a szívét leállító fájdalomcsillapító injekció előtt vett be. A mintákat elküldték toxikológiai vizsgálatra.
Gyakorlatilag összes haját elveszítette. Halálakor parókát viselt, a patológusok szerint fejbőrét a "barackpihénél" alig valamivel több borította. Bal füle fölött egy sebhelyes rész teljesen kopasz volt, nyilvánvalóan 1984-es balesete következtében, amikor a Pepsi-reklám forgatásán meggyulladt haja.
Többszörös bordatörést szenvedett a szívmegállás utáni újraélesztési kísérletek során a mellkasi kompressziótól. Szíve fölött és mellett négy injekciótól származó sebhelyet találtak, melyek azt mutatják: közvetlenül a szívébe fecskendeztek adrenalint, hogy újraindítsák. Három injekció behatolt a szívbe, a negyedik azonban célt tévesztve az énekes bordáját találta el.
A boncolás megmagyarázatlan zúzódást is talált Jackson térdein és mindkét sípcsontja elülső oldalán. Hátán vágásnyomok voltak, melyek egy nemrégi esésre utalnak. A popkirály arcát plasztikai műtétek hegeinek egész hálózata borította, orrnyerge eltűnt és orra jobb oldala részlegesen összeomlott.
A The Sun idézi a vélekedést, hogy a sztár személyi orvosa, Conrad Murray kardiológus adta be Jacksonnak a végzetes Demerol injekciót. (Ezt vasárnap este az orvos ügyvédje cáfolta.) Felelősségre vonhatják az orvost azért is, mert a szívmegállás után az ágyban eszméletlenül fekvő énekesen kezdte meg a szívkompressziót, holott minden elsősegély-előírás szerint először kemény felületre kell helyezni a pácienst.
További sérüléseket okozhatott az újraélesztés során alkalmazott oxigénmaszk, valamint az intubálás is. Ironikus módon a vizsgálat azt is bizonyította, hogy Jackson sikeresen felépült bőrrákjából, miután mellkasáról eltávolították a kóros sejteket. A Jackson család egy második boncolást is követelt, melyet szombaton hajtottak végre titkos helyszínen.
Csak gyógyszert találtak Michael Jackson gyomrában
Súlya 50,8 kilogramm, étel nem, csak gyógyszer volt a gyomrában, kopasz volt, zúzódásokat találtak a testén, bordáit eltörte az újraélesztés, négy tűtől származó sebet fedeztek fel szívtájékán - sorolta a The Sun, a legnagyobb brit bulvárlap a Michael Jackson boncolásakor megállapított tényeket hétfői számában.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.